Önmagaddal vívod a legnagyobb versenyt, ha céget alapítasz
A család már a kezdetektől a csodájára járt, hogy lány létemre odavagyok – és mindig is odavoltam – a versenyautókért. Szerintem valahol ott kezdődött, amikor apukámmal néztem a sportcsatornát a tv-ben, és valahogy megszerettem ezt a világot. Gyakran kértem autókat a babák helyett ajándékba, pedig amúgy egy klasszikus értelemben vett “lányos lány” vagyok, bár szerintem az ilyen címkéknek nem sok értelme van – miért ne játszhatna a gyerek azzal, amivel akar? Nos, folytatva a sztorit, ez a szenvedély aztán később a versenyautós videójátékoknál ért el egy nagyon fontos állomásra, ugyanis imádtam ezeket, és szabályosan ki kellett venni a kezemből a kontrollert, később a kormányt. Ugyanis egyik legszebb karácsonyi ajándékom volt, amikor játékkormányt és pedálokat kaptam az addigra már manuálisan jól bejáratott játékhoz. Úgy éreztem, csak úgy hasítok! Szerintem a szüleim attól is féltek, hogy vajon milyen sofőr válik majd belőlem, de a valóságban azt kell, mondjam, semmi vadulás nincs bennem – valószínűleg bőven kiélem ezeket a mai napig szurkolásban, játékban. Ja és akár fiam, akár lányom lesz a jövőben, az biztos, hogy élni fogom, ha osztozni tudunk majd ebben a szenvedélyben!
Manapság azonban – tanulmányaim befejeztével – elkezdett foglalkoztatni a cégalapítás gondolata, ezért elkezdtem online utánanézni a témának, mégis milyen lehetőségeim vannak azok kívül, hogy egyéni vállalkozóvá válok, egyáltalán az általam választott területen miben érdemes gondolkodni. Azt sem tudtam például, hogy nekem a kft. vagy bt. alapítás feküdne jobban, vagy hogy mik a lényeges különbségek a kettő között, milyen elvárások és feltételek vonatkoznak rájuk 2023-ban. Az első találatok között bukkantam rá a Gross Office oldalára – és milyen jól jártam! A bt. alapítás ugyanis részletes topik náluk, és tulajdonképpen az egyik fő szolgáltatásuk is. Cégalapításon belül ugyanis kft. és bt. alapítással kapcsolatos dolgokkal is megbízhatjuk őket, azaz segítő kezet tudnak nyújtani ilyen ügyben. Ezen felül pedig a cégmódosítással kapcsolatos ügyleteket és a székhelyszolgáltatás igénybevételét tudjuk elintézni náluk.
A bt. alapítás tehát – csakúgy, mint a többi feladat – biztosan sokkal könnyebb, ha szakértői segítség áll a hátunk mögött, ráadásul például ügyvédet is tudnak biztosítani számunkra, ha nem sajáttal szeretnénk dolgozni. A folyamatok, a szükséges dokumentáció és a várható lefutási idő is be van mutatva a honlapon, így abszolút fel tudunk arra készülni, mire számíthatunk, ezen kívül pedig számos blogbejegyzés segíti vállalkozásunkat, elhatározásunkat, több hasznos információval, apró segítségekkel. A weboldal egyébként könnyen kezelhető és kifejezetten informatív – a székhelyszolgáltatást szeretném kiemelni a többi közül, mert olyan exkluzív ajánlatot kínálnak, amivel korábban még nem sok helyen találkoztam. Egyrészt a havi díja ennek a dolognak szinte nevetségesen kevés, másrészt akár irodai szolgáltatásokat is biztosítanak vele együtt. Ezen kívül érdemes még megemlíteni Újlengyelt, ami egy Budapesttől nem messze található település. Ha valaki szeretné megspórolni – márpedig miért ne szeretné?! – a helyi iparűzési adó költségét, akkor érdemes újlengyeli székhelyszolgáltatást igénybe venni, itt ugyanis nem kell ezt az összeget az önkormányzat részére megfizetni. Nem véletlen, hogy számos kis és nagy cég, köztük akár multinacionális vállalatok is döntöttek már Újlengyel település mellett – és milyen jól tették!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, úgy gondolom, még bőven fogok itt nézelődni, mielőtt meghozom a végső döntést. Akkor is ajánlom tehát, ha hozzám hasonlóan esetleg még csak kacérkodsz a vállalkozás gondolatával, és egyelőre csak információt gyűjtesz, orientálódsz. Ha pedig már belevágnál: tuti jó választás lesz a Gross Office, az ő tapasztalatukkal és szakértelmükkel! Bízom abban, hogy tudtam segíteni ezzel a kis bejegyzéssel, és azzal, hogy megosztottam a benyomásaimat, gondolataimat veletek, olvasókkal.