
Túl egy hosszú, szeles, esővel bővelkedő hétvégén…
A pénteki leutazás természetesen 40 fokban történt, éjjel 11 környékén érkeztünk meg a szállásra. Ekkor már gyülekeztek a felhők, és hamarosan elkezdett szakadni az eső. Folyamatosan sasoltuk az időjárási portálokat, reménykedve abban, hogy a hét végét nem az eső fogja uralni.
Mint utólag bebizonyosodott, de.
Szombaton még csak a viharos széllel kellett megküzdenünk kitelepülés közben. Sátrat állítani reménytelen vállalkozásnak tűnt bárkinek is. Délután 3-ra sikerült mindennel elkészülnünk, vártuk a 4 órai kezdést. Senkit nem kímélt az eső, és hullott szakadatlanul kora estétől, így más elfoglaltsága sem volt fixen egyikünknek, mint a kamerákat takarni, tisztítani, kábeleket zacskózni, nehogy elsötétedjünk. Estére ráerősített, így 11-kor sz@rrá ázva mentünk vissza a szállásra úgy, hogy 1 kamera javításra szorult, mindenből (technika, ruha) dőlt a víz… Sebaj, egy forró zuhany mindenre gyógyír…LETT VOLNA, ha nem csak hideg víz jött volna a csapból…Karaj…
Durva zuhi, stresszelés, hogy a kint maradt technika bírja-e… Vasárnap hajnalban ébredés, kávé, energiaital, GO.
Összeállítjuk a cuccot, szerencsére bírták az éjszakai monszunt a szigetelések, a hibás kamerát is életre leheltük. Picit jobb idő, mint előző nap.
Pár adat, érdekességképp:
- A két napon összesen 3501-en néztétek az élő közvetítést
- 869-en gondolták úgy, hogy nyomnak egy pause-t, míg kiszaladnak WC-re otthon, vagy megebédelnek
- 722-en folytatták a stream megtekintését ( a hiányzó 147 felhasználó reméljük jól van, és nem húzta le magát
) - A legtöbb látogató a következő országokból nézte a közvetítést: Magyarország, Románia, Szlovákia, Anglia, Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Svájc
Az autókat nem mi fogjuk kivesézni, voltak nagy kedvenceink nekünk is, de ezt majd mások leírják.

A mi szemszögünkből küzdelmes, de összességét tekintve kellemes hétvégén vagyunk túl. Az élő streaming alatt folyamatosan tartottuk a kapcsolatot chaten a nézőkkel, mindenkitől pozitív visszacsatolásokat kaptunk, így erősítve meg bennünk azt, hogy van értelme a munkánknak! Az apróbb hibákat kiküszöböljük (az időjárást sajna nem tudjuk befolyásolni…), és haladunk ezen az úton tovább!
Sajnáljuk, hogy az eső közbeszólt, de annyit megígérhetünk, ha legközelebb Fertőszentmiklós, V8Cars (vagy bármi más), és bennünket hívnak, mi megyünk!
Aki idáig olvasta, levezetés képp nézzegessen pár képet is:
Néhány hozzászólás a chat ablakból:
Mikor lesz ilyen Kiskunlacházáról is?
Ha a rendezők jelzik, minden bizonnyal lesz onnan is, de ez nem ennyire egyszerű…
Nagyon örülünk a közvetítésnek mert nem tudunk ott lenni mindenhol.
Mi is örülünk, hogy tetszik!
Ez nagyon király, a célkamera a legjobb.
Szerintünk is, vannak nagyon szoros futamok. A döntőben érdekes volt látni milyen kevésen múltak győzelmek/vereségek!
Mikor lesz a következő élő közvetítéses verseny?
Nem tudjuk, eddig nincs több felkérésünk.
Profi a közvetítés, jó hogy ennyi kamera van.
Köszi
Békés megyéből nézem az adást, jó hogy vagytok, nem tudok messzire elmenni.
Örülünk, hogy nézted!
Szlovákiából vagyunk nagyszerű a közvetítés.
Romániából üdvözlet, jó az adás.
Köszi, igyekszünk!
Pár embert mi is szeretnénk megemlíteni, akik nélkül nem jött volna össze:
- Silent Night Bt. (köszi Ádám! nehéz lett volna ennyi cuccot levinni a hátunkon
) - Jézsó Zoli (köszi, kábelből sosem elég, a vájerlessz jeltovábbító is bevált)
- A DRM-es fiúknak a segítséget, időeredményeket
- Frankie-nek a folyamatos és tőle megszokott minőségű diszkrét reklámot
- És legfőképp Tibi és Káldy Peti kitartását, hogy láttak fantáziát az élő közvetítésben!




július 26th, 2010
admin 
Posted in
Tags:
valahogy lehetett vona
nagy ember kis motoron
Jaja
TTominak túl kicsi volt a motor
Sajna nincs meg, senki nem számított a tanyázásra…
micsoda??
hátast?
^^
miért nincs kép arról is amikor a Tomi hátast dobott a motorral???
:D:D
éppen láttam, nagyot röhögtem rajta
hehe.
bele fogsz jonni:)
köszi köszi
lassan csak megtanulom ezeket a dolgokat
tudod én mechanikus embereke vagyok
Én csak egy dolgot sajnálok: ha nem ilyen mocsok idő lett volna, 1000-szer nagyobbat üt…
Annak külön örülök breki, hogy sikerült a chatre is regisztrálnod
hi
teljesen rendben volt az egész
nagyon nagy grat nektek is meg a rendezőknek is
Csak azt sajnálom, hogy nem volt annyi időnk sem, hogy a stream rögzítést beállítsuk… Mert én személy szerint nem láttam milyen volt, csak a bemenetet
Mondjuk szép tárkapacitás kellett volna 2 nap anyagának a rögzítéséhez
Tényleg király volt a stream, teljesen mintha ott lettünk volna
Az elismerő szavak és a barátság mindennél többet ér, és Ti és a munkátok mindkettőt megérdemli.
Szia Peti!
Köszönjük a dícsérő szavakat! Jól esett a pálya szélén is, most is (kompenzálta a gigasz.pást a sz@r idő miatt). Az internetes nézőké szintén jó visszajelzés. Így ti is, mi is látjuk, hogy van célközönségünk, akiket igenis érdekel a hazai drag sportág!
Azt el kell, hogy mondjam, rajtunk nem fog múlni. Ha hívtok, mi megyünk!
Mi köszönjük a profi munkátokat!
Ezt nem tudja más csinálni rajtatok kívül, nagyon sokat jelent a rendezvénynek, és a sportnak is.
Nemhiába van a NOVÁn is: http://www.raceworld.hu
Köszi!