A holnapi nap folyamán teszt jelleggel az érdekesebb történésekről élőképet sugárzunk amennyiben a technika szervező lehetővé teszi. Ezt a lenti ablakban lehet majd nyomon követni. Érdemes rendszeresen frissíteni a bal alsó sarokban található ikonra kattintva, mivel nem lesz folyamatos a stream! Előreláthatólag 30 perc össz. streaming időt engedélyeztek részünkre.
FIGYELEM!
Ez nem azt jelenti, hogy nem kell kijönni, csak egy plusz feature-t próbálunk ki élőben ott és akkor!












Én, mint külföldön élő Köszönöm ha közvetítitek!
Helló! Az tuti, hogy a döntőt MEGPRÓBÁLJUK végignyomni! A nap folyamán többször bejelentkezünk pár percre az érdekesebb futamokra, illetve az Audi V6 V8 különítményt is megörökítjük ha lehetőség adódik rá.
Ja, a stream ablakában elvilág már látszania kell a következő eseménynek, így talán az is támpontot adhat.
Nnnna. 3*10 percben lettünk korlátozva. Ez van fiatalság
köszönjük
Vagy 6X5 perc , audis futamok , szuperdöntőből pár futam mondjuk a döntői…ilyesmi.
Zolival kell egyeztetni holnap.
Mindössze 30 perc? Az elég kevés.Esetleg nem lehetne azt elérni, hogy az egész időmérés délutántól kezdve mehessen le élőben csak a döntők legyenek “láthatatlanok”.Néhány éve még így volt és tök jól működött is a dolog.Tudom, pont a döntő lenne a lényeg de összesen 30perc…
Mikor lesz az első adás?
ááááááá ez ilyen lesz? most volt valami adás de csak a végét láttam… vissza se lehet nézni??
Látom szakad az esöö. Remélem elál hamarosan… audik voltak már mutatva??
Az operatőr monnyon le!
Tök jó, hogy van újra ilyen lehetőség és amikor az ember fia ül a munkahelyen figyelemmel tudná követni, mi történik a versenyen. De öszintén kit érdekel hogy esőbe egy kiherélt bmw és egy szakadt honda mit megy főleg, ha időkorlátos a közvetítés. Az meg csak építő jellegü kritika lenne, ha az operatör felmenne a lelátóra legfelülre és középre és onnan lehetne látni a kijelzőt a rajtot és a célt is. Kb ennyi.
Ja és jelzés értéküen vagy hozzunk hangot a keverőpultról vagy ne dcs és fapuma hülyeségét kelljen hallgatni
Szervusztok. Charlie ez a “drag live” nagyon jó ötlet és nagyon jól kiviteleztétek! Gratulálok hozzá és köszönöm a közvetítést!
Üdv.: Racing Heart
Na sikerült az utolsó 15sec re becsatlakoznom… Ööm bódottá…
Mikor lesz a következő “bejelentkezés”?
Jól láttam hogy elállt az eső?
Hajrá Charlie,
az elöbb beszéltem a http://www.CEDRAG.com-os fiukkal, ők is próbálják elcsípni horvátországból az adást..
Tudni már milyen gyakran lesz ilyen???, szeretnének infót írni róla a honlapra…
Hát ennyi volt mára…
Gyetvai Mikit megrészegítette a győzelem?
Köszi fiuk,
jó volt, remélem lesz folytatása
Srácok: köszi a közvetítésre adott visszajelzéseket

Akik név nélkül tették észrevételeiket az oldalunkon, annak is.
Azt zárójelben jegyezném meg, hogy
1. nehéz mindenkinek megfelelni,
2. olyan nem lesz soha, hogy mindenkinek jó legyen
3. f0s időjárásban igazán nincs mit közvetíteni. Az a nagy büdös helyzet, hogy annyira nem volt forgalom, hogy pl Carlos azt hittük be van szívva, 5 perc alatt 4szer láttuk felhajtani a pályára Ember legyen a talpán aki a semmiből többet ki tud hozni. “egy nev nelkuli”-nek üzenem, hogy nyugodtan ki lehet állni az esőbe fél napra.
4. kicsit feldobja a hangulatot 1-1 emberke kommentárja. Az, hogy az a júzer valakinek nem szimpatikus, istenem…Ezt dobta a gép.
Akinek nem tetszett, ki lehet látogatni személyesen.
Ha tud. Ha nem, akkor REMÉLEM az elkövetkezendő versenyeken is találkozunk ugyanígy. Nem várható el, hogy csak ezért hazajöjjön az ember Angliából pl
Akinek tetszett, annak is ki lehet látogatni személyesen.
Ahogy hallottam cedrag.com oldalról is voltak visszajelzések, illetve Romániából, Angliából, szóval örülök ha valaki örömét lelte benne!
Ahogy elindultak a streamek, egyből 8-10-20 online néző összeverődött, ami volt, hogy felment 52-ig, szal’ úgy érzem volt értelme.
KÜLÖN KÖSZÖNET: Kohári Zolinak, aki megadta a lehetőséget. Talán már Ő is azt gondolja, hogy ez inkább reklám, mintsem nézőtömeg elhappolása
XPROVID-es srácok: jöttök 1-el, meg a csajos videóval
Romaniabol tobben is neztuk, es tetszett, ezt meg kell ismetelni! Jo erzes hogy valamilyen modon ottlehetunk, ha szemelyesen nem is.